Keresés

Részletek

Ság hegy a kráterével és a Trianoni emlékkereszttel

  • Viewed - 11397

Ság hegy a kráterével és a Trianoni emlékkereszttel

A Ság hegy és környéke Kemenesalja és a Nyugat-Dunántúl egyik legszebb vidéke. A tanúhegy kialakulása, története, növény- és állatvilága, kultúrtörténeti emlékei méltán keltik fel az érdeklődését az ide látogatóknak. Csodálatos kráterét nem csak a kirándulók keresik fel, az évente megrendezett Kráterhangversenynek köszönhetően komoly- és könnyűzenei koncerteknek, zenés színházi előadásoknak egyedülálló környezetet nyújt. Mivel több kemenesaljai település – köztük legnagyobbként Celldömölk – közigazgatási területén fekszik, a hegy gyomra az Őrségi Nemzeti Park kezelésében van. A közreműködő szervezetnek köszönhetően a térség turisztikai központja. A Ság hegy a Balaton-felvidéki tanúhegyek legnyugatibb tagja. Keletkezéséről a korabeli néphit azt tartotta, hogy maga Lucifer építtette a hegyet hét nap alatt alsósági ördögeivel, hogy a magasból gyönyörködhessen a táj szépségében. A tudományos magyarázat természetesen más. Valójában több millió évvel ezelőtt egy hatalmas tenger, a Pannon-tenger borította a vidéket. A tenger mélyén intenzív vulkáni tevékenység zajlott. Ennek a vulkáni tevékenységnek köszönhető tanúhegyeink, így a Ság hegy kialakulása is, mely 5 millió évvel ezelőtt még működő vulkán volt. A felszínre törő izzó láva megszilárdult és páncélként védte a hegyet a természeti erők romboló hatásától. Az eredetileg 291 méter magas hegy ma csak 279 méter magas. Mai magassága és alakja az 1910 körül indult bányászat következménye. Igaz, a hegy bazaltját már a rómaiak is használták Savaria útjainak építéséhez, de a bazalt jelentősebb kitermelése a XX. század elején kezdődött és 1957-ig tartott. A közel ötven év alatt mintegy 17 millió tonna követ termeltek itt ki.S bár jelentősen megváltoztatták ezzel a hegy formáját és magasságát, ugyanakkor a bányászatnak köszönhető az a ritka élmény a látogatók és kutatók számára egyaránt, hogy feltárul előttünk a hegy gyomra, betekinthetünk az egykor működő vulkán kráterébe. A hegy keletkezésének és fejlődésének megismerésében a hegyen található Vulkán-tanösvény táblái, valamint a 2013-ban létesített látogatóközpont, a Kemenes Vulkánpark segítik az érdeklődőket. A Ság hegy azonban nem csak geológiai szempontból egyedülálló. Különleges növény- és állatvilágát tanösvény segítségével mutatják be. A Somlói borvidékhez tartozó tanúhegy oldalában kiváló minőségű bor terem, ami szintén vonzóvá teheti ezt a vidéket. A Ság hegy tetején magasodik az 1934-ben emelt Trianoni Emlékkereszt, mely nagyrészt közadakozásból és az akkori bányatulajdonos támogatásából épült. Az ország legnagyobb, 19 méter magas trianoni emlékműve az 1920-as, a Magyarországot megcsonkító békeszerződésre emlékeztet, a folyamatos zarándoklatok mellett évente kétszer emlékező ünnepségek helyszíne. Az egyedülálló természeti környezet a megye, a térség vonzereje.