Keresés
  • Viewed - 10503

Részletek

Rátóti „Aradi 13-ak emlékpark”

Az Aradi Park elnevezésű történelmi emlékhely a Vas megyei Rátót községben található. Az emlékparkban a 13 aradi vértanú emlékhelye mögött álló 13 tölgyfát a helyi legendárium szerint maga Deák Ferenc ültette. A községben és környékén volt birtoka a Széll-családnak, itt áll az egykori miniszterelnök, Széll Kálmán kastélya is. Feleségének, Vörösmarty Ilonának, a Szózat költője lányának, édesapja halála után, annak végakaratából „a haza bölcse”, Deák Ferenc lett a gyámja, aki így gyakran látogatta Rátóton is. Az emlékpark területén az aradi tizenhárom tábornok emlékére emelt sírkő őrzi a dicső hősök lelkét, középen pedig Széll Kálmán lányának és családjának kriptakertje található. A tizenhárom tölgyből mára öt az öreg ágakból fakadó veszély miatt kivágásra szorult, azonban a település lakossága gondoskodott ezeknek pótlásairól. Az október 6-ai megemlékezések alkalmával mindannyiszor népes tömeg gyűlik össze a park területén. A park állapota sajnos egy időben elkezdett romlani. A lakosság összefogásával és a segítő forrásoknak köszönhetően nyerte el az emlékpark a mai arculatát. „Rátót népe nem felejt, annál inkább emlékezik, ápol és gyarapít.” A rátóti emlékhely jelentősége messze túlmutat a község, de talán még a megye határain is.