Őrségi kitelepítések emlékének megőrzése

Az Őrségi kitelepítések emlékének megőrzése

1950. júniusától kezdve több hullámban a korabeli lakosság öt százalékánál is több embert hurcoltak el az Őrség falvaiból a Hortobágy zárt kényszermunkatáboraiba. A hortobágyi kitelepítés és a korabeli kapcsolódó meghurcolás sok száz őrséginek és leszármazottjának a személyes életét roppantotta meg, és máig hatóan kisiklatta az Őrség társadalmát arról a szervesen sajátos fejlődési útról, amelyen addig haladt. Elsőként az ispánki Róka Gyula közgazdász, helytörténész sürgette, hogy a világháborús emlékművek mintájára szülessenek kitelepítés-emlékművek Őrség-szerte az érintett községekben, egyúttal mutassanak követésre ösztönző példát egész Magyarország mintegy félezer többi hasonló sorsú közösségének. Megalakult az Őrségi Kitelepítéseket Kutató Egyesület, amelynek vállalása, hogy az Őrség közösségi önazonosságának meghatározó elemét jelentő hortobágyi kitelepítéseket és hatásukat erre a közösségre, erre a tájra vonatkozóan feldolgozza, társadalmi összefogással emlékeit kutatható gyűjteménybe tömörítse, helyben szakszerűen megőrizze és tartós intézményként működő emlékhelyen állandó kiállításon közkinccsé tegye. Ezért születnek az Egyesület tagjainak munkájából és példájára 2006 óta az Őrség községeiben kitelepítés-emlékművek, Őriszentpéteren (2006, 2016), Viszákon (2007), Bajánsenyén (2008), Ispánkon (2009), Kondorfán (2010 – emlékhely I.), Kercaszomoron (2010), Szalafőn (2013, 2014. – emlékhely II.), Kerkáskápolnán (2014), Veleméren (2019), Nagyrákoson (2019). Magyarszombatfán –emléktábla emlékeztet „az 1950-es években elűzött szombatfai és gödörházi családokra.”